Bő hat éves kislányomról, Zsófiról már tudjuk, hogy nagyon jól rajzol, szépen, türelmesen húzogatja a vonalakat, aprólékosan és pontosan színez, leginkább a színes festéket kedveli. Már az oviban is feltűnt, hogy kortársainál jóval kifejezőbbek és találékonyabbak az alkotásai és otthon is több időt fordít az ilyen munkákra, mint például testvére. Egyszer például szivárványt úgy tett a papírra, hogy annak színeit külömböző színű, vékonyka fonalakból kivágta és egyesével, szorosan egymás mellé ragasztgatta őket.
Tudom, hogy gyermekeink rajzai sokkal jobbnak tűnnek az elfogult szülők szemével, legutóbbi alkotását mégis szeretném megmutatni Nektek, mert azt gondolom, kivételes. A konyha asztalnál üldögélve a háttérben kellemes lityi-lötyi zene szólt, tán ez ihlette a képet. Megkaparintott egy vékony hegyű filctollamat és röpke fél óra alatt ez lett belőle. Az utolsó tíz percben csak szónélkül álltam és néztem őt ..... ahogy alkot. Ami igazán tetszik nekem, hogy annak ellenére, hogy a rajz fekete-fehér, olyan sok vidámságot és kedvességet áraszt.
Anyukám mondja, hogy sokszor elgondolkodott az unokák fejlődését nézve, hogy vajon mikor és hogyan tudjuk felismerni, ha gyermekünk tehetséges valamiben és érdemes-e minden áron abba az irányba terelgetni még akkor is, ha az nem egy könnyűnek ítélt pálya. Elgondolkodtató.
